Szombaton táncversenyen voltam. Nem egyedül. Gödöllő, kisbusszal. Nem gond, mert még fel is tudtam kelni, hál' istennek nem fél ötkor indultunk. Hanem nyolc környékén. A parkolóban találkoztam apuval, akitől kaptam kétezer forint "fagyipénzt". Viszonylag hamar megérkeztünk egyébként, cirka három óra alatt.
Na, a verseny: színpadbejárás volt, kőkemény egy perc. Segáz, a térformaváltásokat megnéztük, mondván, hogy jó lesz az. Utána vártunk jóóóó sokat, mire sorra kerültünk, addig beszélgettünk. Végre fellépés: "Izgulsz?" "Egy picit."Nem baj, kell az. Szerintem jók voltunk. Bár az igaz, hogy semmi erőt nem vittem bele, szóval lényegében dinamikahiány volt, de sikerült az átfordulás, és úgy ahogy pontosak voltunk. Vagy kétszer-háromszor eszembe jutott, hogy vigyorogni kéne ezerrel, ilyenkor produkáltam valami halvány mosolyszerűt. A haladók fellépése később volt, jóval. Addig bevonultunk az öltözőbe, pihenni, kajálni, és mint kiderült, a nagyok piálni. Fehérbor, mert az finom. Amúgy tényleg az, kivéve ha száraz. Lényeg a lényeg, hogy körbejárt az üveg, csak épp a felnőttek körében. Nem az, hogy alkesz lennék, vagy a többi négy aki kimaradt az lenne, de kicsit hülyén jött ki. Ők isznak, mert felnőttek, mi nem iszunk, mert kicsik vagyunk, viszont persze kussolni lehet, és nem láttunk semmit. Bejött Reni, 16 éves, de menőbbnek számít, cigizik is például. A temetésére elmegyek majd. "Naa, Reni, gyere, igyál!" Mintha kizártak volna minket a társaságból. Persze lehet, hogy csak beképzelem.

A haladók amúgy jók voltak. Nem is látszott rajtuk, hogy eltüntettek egy üveg piát. Utána megint unatkoztunk vagy két órát, és máris jött az eredményhirdetés. A hülyeköcsögbuzi (és szerintem tényleg homoszexuális volt!) konferáló, vagy ki volt az, végre feljött a színpadra. Ott közölte, hogy még öt percet várni kell. Felmordultunk. Mire ő: "Mi az, hogy ne? A díjakat ki kell csomagolni! Akár haza is lehet menni díj nélkül!" Mire Flea, aki nem pesszimista, hanem realista: "Nem tökmindegy? Így is díj nélkül megyünk haza.." Hát nem igazam lett? De. A haladóink viszont harmadikok lettek.

A zsűri meg..! 75%ban normális emberek voltak benne. De a negyedik.. Valami Béla volt, bőrkabátban, hosszú hajjal, satöbbi. Megállapítottuk, hogy vagy részeg, vagy beszedett/elszívott valamit (ha már itt tartunk, majd mesélek a drogprevencióról is). Mikor nem kellett díjat átadni, akkor a közönségből bűvölt valakit, amikor kellett, akkor átadta. Megjegyzem csak és kizárólag fiatal nőknek adta át ő a díjat, két puszival kísérve. Visszafelé lenyúlt egy harmadik helyezettnek járó kupát, szerinte biztos vicces volt.

A zsűri értékelte is a táncokat, mondott róluk véleményt. Kempy meghallgatta, és utána továbbadta nekünk. Köbö annyi volt, hogy a kezek, dinamika hiánya, képzettség hiánya, és túl nagy a különbség Kempy és köztünk. Mit mondjak? Erre számítottunk. Találgattuk is előtte, hogy mit fognak mondani. „Ehh, kritikán aluli csoport, fel kéne oszlatni.” „A fél csoportot ki kéne dobni, és akkor jó lenne.” „Ide többet ne gyertek, úgysincs esélyetek, és még égetitek is magatokat.” Satöbbi.
Pillanat, most elmegyek csokit venni, aztán jövök vissza, és folytatom.

Na igen. A visszafelé úton mindenki hulla és rosszkedvű volt. Én is. Megálltunk egy benzinkútnál, mindenki kiszállt, én nem. Nekem nem kellett pisilnem. A sofőr is maradt mellesleg.
Várakozás közben felhívtam anyát, mondtam neki, hogy elindultunk. Azt is megemlítettem, hogy nem nyertünk. Aztán letettem, kibámultam az ablakon. A sofőr meg a figyelmemet hívta fel arra, hogy a többiek pezsgőznek, nem megyek? Mondtam hogy nem, nem szeretem. De igazából azért nem mentem, mert olyan hülyén jött volna ki ez is. A "kicsi" kiszáll a kocsiból, szalad az alkoholizáló nagyokhoz. "Nekem nem is adtok?" Kitépi a kezükből, jól meghúzza. Hát ezt nem, köszi. Na jó, bevallom, szarul esett, hogy senkinek nem jutott eszébe, hogy hívjanak.

Persze utána mindenki énekelni akart. Az elején még oké volt, én is dalolásztam. Pechemre Zsófi ült mellettem. Mint kiderült az ő szuperereje abban rejlik, hogy szinte az összes hazai és külföldi sláger, nemsláger szövegét kívülről tudja. És ugye ott voltam én. Rólam azt kell tudni, hogy alig jegyzem meg a dalszövegeket, csak azokat, amiket arra érdemesnek tartok. És ők azokat persze nem ismerik. Sturm und Drang? Bitch Alert? Rómeó Vérzik? Taylor Swift? Kik ezek? Mik ezek?
Úgyhogy én kussoltam. Ahogy azt szokás.
Aztán egy idő után elkezdett idegesíteni Zsófi hangja. Főleg, mikor a szoprán részeket próbálta kiénekelni. Volt amikor sikerült neki. Az is szar volt, hogy mikor kérdeztem tőle valamit, észre se vette.

Az emberek többsége elgondolkozik azon, hogy milyen lenne láthatalnaként élni. Nem jó. Nem hallanak, nem látnak, nem észlelnek. Keresztülnéznek rajtad. Elkeseredsz. Előkapod a konyhakést, nekiesel a csuklódnak. Vérzel. Nem látja senki. Haldoklasz. Nem hallja senki. Nem élsz már. Nem veszi észre senki.

A lényeg, hogy egész jó kis depressziós hangulatba lovalltam magam. Kinéztem az ablakon, a pára ködrétegén át.. Óh, de költőien fejeztem ki magam. Néztem a csillagokat. Sok volt, meg se próbáltam megszámolni őket. Itt jutott eszembe egy másik eset.

Unplugged. Rock-koncert. Ott van mindenki, majdnem mindenki. Viki, Robi, Zici, Zsolti, Bálint. Bálint. Mint máskor, most is jól néz ki. Hosszú sötét haja és zöldes szeme van. Vékony magas, ha mosolyog, gödröcskék jelennek meg az arcán. Mikor meglát minket, mosolyog. Bemegyünk, kapunk egy pecsétet a kezünkre. A zene nem rossz, headbangelünk. Leülök egy székre, Viki lezuttyan mellém. Bálint a másik oldalamra. Pihenünk. Valaki felveti, hogy menjünk ki. Megyünk. Kint fotelek, székek, dohányzóasztal. Bálint megnézi a telefonját. Ott állok mellette, nézem mit csinál. A fejét az enyémhez dönti, kéri, hogy tartsam meg. "Nehézfejű.." Nevetek, nevet. Egymásnak dőlünk, átkarolom. Van kifogásunk: ittunk boroskólát és álmosak is vagyunk, csak emiatt lehet. Viki a háttérben vigyorog. Valaki felveti, hogy menjünk be. Megyünk. Zsoltinál Naturaquás üveg, kiveszem a kezéből. "Víz!" Kortyolok egy jó nagyot. Megköszörülöm a torkom. Zsolti elismerően néz rám. "Jól bírod." Elgondolkozok azon, hogy ki az az idegbeteg, aki házipálinkát tett az ásványvizes üvegbe. Megint kimegyünk. Leülök az egyik székre, felrakom a lábam egy másikra. Viki rágyújt, meghallgatja a szentbeszédemet, legyint. Bálint odajön, felemeli a lábam, leül a székre, a lábam az ölébe veszi. Elszedi Vikitől a cigit, a szájához közelít vele. Ha már úgyis ott vagyok, megpróbálom kirúgni a kezéből. Rám néz, elnyomja. Ez hízeleg nekem, érzelmi túlfűtöttségemben megölelem. Visszaölel. Hátradőlök. Bálint kijelenti, hogy álmos, alszik. Rádől a lábamra. Az én lában kicsi, ő viszont magas; a feje a combomon van. Vikire nézek: vigyorog, mint vadalma a cseresznyefán. Szólok Bálintnak, hogy félúton majd cserélhetünk. Felül. Szórakozottan simogatni kezdi a lábamat. Robi kijön, hív minket pogózni. Hozzáteszi, hogy ne itt szerelmezzünk már, vagy valami ilyesmi szöveget mond. Gyomronvágom, megyünk be. Headbangelünk, majd már vége is a bulinak. Kitódulunk az Unplugged elé, lefekszem a fűre. Valaki mellettem landol, egész közel hozzám. A fejünk összeér. Tudom ki az. Felmutatok az égre: "Ott egy csillag." Ő is ezt teszi: "Ott egy másik." Én találom meg a harmadikat: "Nézd, ott is van egy." Szép este volt. Három csillagos szép este.

A többiek kiszálltak a parkolóban. Anya rám hagyta, hogy taxival menjek haza, készülődtem én is kiszállni. A buszsofőr rám szólt: "Te maradj." Maradtam, a haladók nagy része is. Négyen voltunk, plusz a sofőr. Mártit kiraktuk a Mechwartnál, engem pedig a házunk előtt raktak ki. Egy órával hamarabb értem haza, mint terveztük.

Hát ennyi volt, hosszú volt, vége van. =P